„ Mindig mindannyian várunk valamire – hogy hétvége legyen, hogy végre kijárjuk az iskolát, hogy nyár legyen újra vagy, hogy betöltsük a 18-at. Mindig csak várunk, s ebben az a szomorú, hogy közben elfelejtjük, mekkora ajándék is a perc, a pillanat… Le lehet úgy élni egy életet, hogy mindig csak várunk valamire, azonban egyszer csak lesz egy utolsó napunk – s akkor mit fogunk csinálni? Várunk majd egy olyan holnapra, ami sosem jön el?…”
Ezek a sorok mindig karizmatikus erővel hatnak rám; hiszen arra emlékeztetnek, hogyan kellene élnem; és hiába teszek fogadalmakat, ha újra és újra a meggyőződéseim ellen cselekszem.
A gondolat már régen megfogalmazódott bennem, de a kérdés még válaszra vár.
Képesek vagyunk-e tisztelni Önmagunkat annyira, hogy elfogadjuk ezt az alapigazságot, anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a létjogosultságát?
Ha felismerjük ezeknek a mondatoknak az életbölcsességét, vajon miért nem tudunk élni a tanításuk adta lehetőségekkel?
Minden pillanatban jelek formájában feleletek érkeznek felénk; a kimondott és kimondatlan kérdéseinkre egyaránt; mintegy virtuális jelzőlámpaként mutatva az utat, hogyan élhetünk teljes, boldog és kiegyensúlyozott életet a döntéseink által.
Miért nem tudunk olvasni ezekből a jelekből?
Ha a választás szabadsága valóban a miénk, miért a jövőre koncentrálunk, ahelyett, hogy felfedeznénk minden nap szépségét és elfogadva a tanulságát, egyszerűen csak élveznénk a pillanat örömét.
Hiszen a perc múlandó, egyedi és megismételhetetlen csoda, mely folyamatosan változik; és ha nem állunk készen rá, hogy a megfelelő pillanatban birtokoljuk; elveszítjük még azelőtt, mielőtt ennek a tudatára ébredhettünk volna.
Utólag már hiába tanúsítunk megbánást, nem tehetünk ellene semmit, mert ideális körülmények nem léteznek (csak mi teremtjük a fejünkben azokat); a tökéletesség feltételéhez kötve a vágyainkat, hogy feloldozást találjunk, ha a terveink mégsem válnának valóra.
Az örök elégedetlenségünk gátolja a harmonikus élet feltételét, hogy nem tudunk felülemelkedni az általunk alkotott szabályokon, türelmetlenek vagyunk és dühösek, ha nem kapunk azonnali visszaigazolást a máról, a jövő képében.
Mindig találhatunk módot, hogy bosszankodjunk valamin, ami kiváltotta a nem tetszésünket.
De vajon megéri?
Ezekkel az apró sérelmekkel csak Önmagunknak ártunk, hiszen a panaszkodás és a problémák felszínen tartása csak energiát ad annak, ami elvonja a figyelmünk az élet valódi értékéről és értelméről.
Álljunk meg egy pillanatra!
Legyen a mai nap az a nap, amikor a tudatára ébredünk, hogy még nem késő változtatni a gondolkodásunkon és a hála szemén keresztül meglátni a világot, a jelenben!
Az idézet pontos forrását, sajnos nem sikerült megtalálnom, így megjelölni sem tudom.
Képek forrása: Pixabay
NILLA
Köszönöm a Figyelmed, melyet a Blogomra fordítottál. Az építő jellegű vélemények és hozzászólások inspirálnak a további írásaimban engem. Ha tetszett és elgondolkodtatott amiről olvastál és úgy ítéled meg, hogy megérdemel egy like-ot és / vagy megosztást, azt Hálás Köszönettel veszem.
Ha van kedved egy virtuális utazás részesévé válni velem, találkozzunk a Facebook oldalamon is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: